Középiskolában Argentínában

ArgentinaARGENTINA
Nemrég találtunk rá egy programra, amely középiskolai lehetőséget kínál magyar fiataloknak világszerte. Innen szemezgetve közöljük Szűcs Adrienn beszámolóját, aki egy különleges, általunk kevéssé ismert országban járt, Argentínában.

Hatalmas öröm számomra, hogy június végén először megyek vissza 1 hónapra “látogatóba” , amit már nagyon várok!
A középiskola szintén 4 éves, de nem a szigorú tanítás jellemző, mint itthon. Vannak privát és állami iskolák is. Én egy államiba jártam, fél évig egy humán, fél évig pedig egy reál osztályba. Számonkérés negyedévente van tantárgyanként, felelés nincs. A tanár-diák kapcsolat sem hasonlítható az ittenihez. Szinte baráti kapcsolat van köztünk, ami sokszor a színvonal kárára megy. Érettségi nincs és bárki beiratkozhat bármilyen egyetemre, ha befejezte a gimnáziumot (az egyetemek sokkal színvonalasabbak, és csak a legjobb tanulók maradnak benn.)

Jártam fél évig spanyolra a program előtt, de az mondhatni semmit nem jelentett és csak köszönni tudtam, mivel Argentínában teljesen más a kiejtés és sokszor a nyelvtan is. A 3 hónap végére már mindent megértettem. Amint hazajöttem megcsináltam a felsőfokú nyelvvizsgát, azóta is folyamatosan használom a spanyolt és merem állítani, hogy szinte tökéletesen beszélem. Ráadásul így nem okoz már sok gondot az olasz, portugál és francia megértése sem.

A tökéletes fogadó családhoz volt szerencsém. Egy anyukával, 1 nővérrel, 1 húggal és egy 1 öccsel. A 2 családomként tekintek rájuk, akikre bármikor számíthattam, akik mindig mindenben segítettek és már alig várom, hogy újra lássam őket. Olyan mintha a család 5. tagja lennék.

Az argentinoknak nagyon sok szabadidejük van, amiket leginkább barátok közt töltenek. Náluk a hétvége már csütörtökön kezdődik és csak vasárnap este ér véget, tehát szeretnek bulizni és persze vasárnap délután kötelező program a helyi futballcsapat meccse. Amúgy én teniszezni jártam heti 2-3 alkalommal.

Nagyon sok gyönyörű helyen jártam. Rosariohoz nagyon közel laktam(2, legnagyobb város) így ott rengetegszer megfordultam. San Carlos de Barilocheban (Andok síparadicsoma) 2 hetet töltöttem a végzős osztályommal, ami egy tradíciónak számít, hisz minden végzős osztály itt bulizik:). A cserdiákokkal voltam az Iguazu vízesésnél, illetve El Calafateban (Perito Moreno gleccsernél)és Ushuaiban (a világ legdélebbi városában)is. A családommal pedig voltam Cordobaban, Talampayaban, ami pedig egy gyönyörű kanyon. Sok mindent láttam de még lenne mit nézni.
Szerencsés vagyok, soha egy perc honvágyam nem volt, köszönhető ez az ottani családomnak és barátaimnak. Magyarországról csak a túrós tészta hiányzott:)
Ez szinte hihetetlenül hangzik, de soha semmi gondom nem volt. Minden csodás, megismételhetetlen és felejthetetlen volt, ami persze az igazi szüleimnek köszönhető, hogy lehetővé tették számomra ezt az utazást!
Legyenek nyitottak a másra, és merjenek elmenni akár Argentínába is, hiszen nem lehet szavakba önteni azt a kedvességet, amit az ember ott tapasztal. Imádom Argentínát!!

A cikket INNEN emeltük át.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s