Anglia
Az első napok az iskolában, amiktől mindenki retteg. Szülő és gyerek egyaránt, pláne ha ez külföldön, egy teljesen idegen környezetben történik.
Amikor először körbevezettek a bennünket az iskolában, a gyerekeink eléggé riadtnak tűntek én meg teljes extázisban voltam 🙂 Őket sokkolta, engem meg feldobott 🙂 Minden annyira más, mint egy magyar iskolában. A felnőttek ugyan nagyon kedvesen mosolyognak, de ők egy szavukat sem értik … és az a sok egyenruhás gyerek … Jött is rögtön Botondtól a szemrehányás egy magyar kis barátjának: „Azt mondtad könnyű lesz! De nem lesz az!”
Aztán mégis az lett 🙂 Először Rozi kezdte a sulit, három nappal a többiek előtt. Botondra és Katára kértek némi felkészülési időt. Hogy így alakult, az egyébként teljesen jellemző a gyerekeinkre. Ha a játszótéren új játék van, akkor oda is Rozit küldik először a gyerekek. Ha túléli, akkor mennek a nagyok is 🙂 A suliban is így volt. Rozi túlélte, tehát nekik is sikerülni fog 🙂
A
z igazgatónő bemutatta az iskolát, és a tanítónőt. Otthon órákat töltöttem volna nyílt napokon, mindenről kikérdeztem volna a leendő tanárt (és így is tettem annak idején). Itt erre azonban se idő, se lehetőség, de tulajdonképpen szükség sem volt. Egyszerűen bíztam benne, hogy jó helyen lesz, szeretni fogják és jól érzi majd magát. Az első három nap reggelén a tanterem ajtajában Rozi sírva kapaszkodott a lábamba, hiszen a négy gyerek közül csak neki kellett elmenni reggel itthonról, de aztán a suliban hamar megnyugodott és rögtön az első nap lett is egy barátnője, Scarlett. Mert Scarlett ért magyarul, de beszélni nem tud csak angolul 🙂 Rozinak azóta is meggyőződése, hogy a gyerekek mind értik amit mond nekik, csak a felnőttek nem 🙂 Most éppen kitalálta, hogy halandzsa nyelven beszél mindenkihez a suliban és erre tanítja a többieket is. Ez a halandzsa itthon is jó játék. Édesanyám volt itt nálunk látogatóban és elképedve figyelte, ahogy a lányaink akár órákig is elvannak ezzel a „nyelvvel”. És érted mit hord össze?! Igen! 🙂 🙂 🙂
Azóta persze elmúlt a sírás, minden reggel boldogan megy be az iskolába. A gyerek folyamatos pozitív visszaigazolásokat kap, naponta hoz haza dicséreteket. Két hét alatt ilyen plecsniket gyűjtött be: „Ma nagyon keményen dolgoztam” – „Igazgatói díj” – „A hét sztár dolgozója” – „Sztár vagy” 🙂 Nagyon büszke magára és persze mi is nagyon büszkék vagyunk Rozira 🙂
Botondra és Katára bámulatosan felkészültek azalatt a három nap alatt. Hétfőn összefűzött kis zsebbe való laminált képes kártyákat kaptak, rajta a legfontosabb kifejezések angolul és magyarul. Egy nagy fűzött füzet az alap mondatokkal. A legmeghatóbb mégis az egyik új osztálytárs, Joshua volt, aki Botondot az iskolában egy kicsi gyűrött papírral fogadta, rajta egy magyar mondat: “Örömmel köszöntelek városunkban és remélem barátok lehetünk!” Rajzolt hozzá egy angol és egy magyar zászlót és a kis zászlókat összekötötte 🙂 Hát nem tündér 🙂
A tanárok laptopokat nyomtak Botond és Kata kezébe, amin a Google Translate folyamatosan segítette őket. Persze a sok idétlen fordítása miatt egy csomót nevettek együtt 🙂 Ezzel aztán jól le is lazultak. A gyerekek tanítják magyarul a tanárokat és nagyon jól szórakoznak azon, ahogy az angol próbálja kiejteni a magyar hangzókat 🙂 Két külön fejlesztőpedagógus foglalkozik velük nap mint nap, egyéni foglalkozásokon. Nincs kibúvó, még az udvaron is figyelik őket, hogy miként kommunikálnak a többiekkel. Konkrétan rájuk vannak állítva a tanárok. A cél, hogy minél hamarabb elkezdjenek beszélni. A laptopokat is egyre ritkábban használják fordításra. Botond két hét alatt többet tanult angolul, mint otthon három év alatt. Ha csak abba gondolok bele, mennyit költöttünk volna otthon angol magántanárokra, akik hetente öt nap, napi minimum 2-3 órában foglalkoztak volna a gyerekeinkkel … már megérte. (A magyar iskolai angol tanítás is megérne egy cikket. )
Tehát mégiscsak könnyű lett 🙂 A közeg barátságos és befogadó, a tanárok nem rettentek meg a feladattól, inkább kihívásként kezelik. Többek között azért is, mert a következő OFSTED (Angol oktatási minőségbiztosítási rendszer) jelentésnél ez jó pont lesz nekik. Különösen Botondnál, hiszen ő csak egy évet fog ide járni, így egy év alatt kell megmutatniuk, hogy fel tudják készíteni a gyereket a secondary schoolra. Mint már említettem, ez egy kisváros, itt nagyon kevés a bevándorló, vagy ahogy errefelé mondják, akiknek nem az angol az első nyelve. Ugye milyen udvariasak 🙂 A gyerekeinknek abszolút nagy sikere van a suliban. Mindenki nyitott kíváncsisággal veszi őket körül, ők pedig fürdenek a népszerűségben 🙂
Világ iskolái 